Itt van egy interjú, amiben összeveszek saját magammal is. Na szép… De azért hátha érdekel valakit, ki tudja. Ja, és ha lenne még valami kérdésetek, nyugodtan feltehetitek :D
E: Akkor mondjuk vágjunk is bele! Mesélj nekem arról, hogy hogyan pattant ki a fejedből a történet ötlete.
L: Ez egy nehéz kérdés, mert akármennyire is ciki, nem emlékszem. Annyit tudok, hogy egészen biztosan egy veszekedés után apámmal vagy a húgommal, amikor képes lettem volna ölni – oké, kis túlzással. Hobbim volt egy időben, hogyha mérges vagyok véres, gyilkolós kis novellákat írtam (áh, de debil vagyok). Így keletkezett egy röpke írás Hope öngyilkosságáról. Bizony, azt a részt írtam meg először, aköré építettem az egészet. Ezen kívül sok ilyen témájú könyv ismertetőjét olvastam el, és megtetszettek, azt gondoltam, ilyet szívesen írnék, jobban tetszik és jobban is menne, mint a fantasy.
E: És tényleg így van? Jobban megy, mint a fantasy?
L: Határozottan! A vámpírok egy időben voltak a mániám, de hamar elült az egész, és már nem élvezem annyira az írását. A Megsebezettel viszont még egyszer sem akadtam el, persze voltak kisebb szünetek. Egyszerűen imádom írni. Úgy néz ki, a fantasynak csak az olvasásában lelek örömöt, abban, hogy én is csináljam, már nem vagyok olyan jó.
E: Értem. Miért pont ezt a címet adtad a történetnek?
L: Csak beugrott! De komolyan. A címekkel mindig szenvedek, viszont itt egyből megvolt, ahogy Hope-ra gondoltam.
E: Beszéljünk egy kicsit a szereplőkről. Hogyan döntöd el, hogy kinek mi legyen a neve? Ez hosszas dolog, vagy csak úgy találomra azt adod nekik, ami éppen eszedbe jut?
L: Semmiképpen sem találomra. Néhány karaktert hosszabb, néhányat rövidebb idő elnevezni. Fontos, hogy a név ráilljen a karakterre. Hogy mikor a tulajdonságaira, stílusára gondolok egy adott szereplőnek, azt tudjam mondani, hogy ez a név okés neki. Persze amíg írom, néha vannak átnevezések, vagy több lehetőség is. Ilyenkor mikor a próba fejezeteknél tartok, használom általában az összes nevet. Ha pedig egyáltalán nincs név ötletem, akkor xy-t írok addig, amíg ki nem találom.
E: Hogyan adtál nevet a főszereplőidnek? Nehéz volt Hope, Robert és Cole nevét kitalálni?
L: Nem, nem volt. A történet arra épül, hogy Hope újra tudja kezdeni, hogy mindig van remény. Ezért találó volt a neve, bár bevallom, néha-néha elgondolkodom, hogy biztos ez volt e a legjobb választás (a történetben feltűnik majd a másik név is, amire gondoltam nála). Amikor Robertre gondoltam, nem egy szépfiú jutott eszembe, hanem inkább olyan, akinek különleges az arca. És ha már Robert, akkor egyből Pattinson jutott eszembe, és úgy gondoltam, a Robertet kölcsön veszem a szereplőmnek (nem úgy képzelem el az én Robertemet, mint Pattinsont. Nem nagyon jön be a csávó). A Cole név meg nagyon tetszett nekem (Bűbűjos Boszorkák óta :D), és mikor már jobban bele voltam lendülve az írásba, kitaláltam, hogy én szeretnék egy Cole nevű szereplővel dolgozni. Így félig-meddig úgy alakítottam Cole-t, hogy össze illjen számomra ezzel a névvel.
E: Van kedvenc szereplőd? Vagy olyan, akit kevésbé szeretsz?
L: Hát, igazából utálni senkit sem utálok. Az egyetlen, aki nem a szívem csücske az Hope anyja és Cole barátnője. Még Jack-et is szeretem valamiért. Na meg aztán nincs is tele a történet negatív szereplőkkel meg fő gonoszokkal. Mindenkiben van jó is meg rossz is.
E: Oké, senkit sem utálsz, de ez nem jelenti azt, hogy nincs kedvenced. Van?
L: Hát, ha nagyon muszáj vagyok választani – és kérem a többieket, ne sértődjenek meg -, de azt hiszem, Mirát és Ian-t mondanám. Persze mind az enyéim vagytok és szeretlek titeket! Na jó igen, titeket is Kristy és Kirsten.
E: Óh! Meg is tudod indokolni? A főszereplőiddel hogy állsz?
L: Egyszerűen tetszik a személyiségük, Mira nagyon összetett ember. A háttértörténete, a felfogása, a stílusa is kedvemre való. Ian-nel pedig egyszerűen túl elfogult vagyok. Hope és Cole is ott van a topban, de nekem Hope túl magába zárkózó (majd fejlődik a csajszi), Cole-t pedig azért elfogadnám otthonra.
E: Van olyan szereplőd, akit konkrétan mintáztál valakiről?
L: Kinézetre van. Szerintetek kit? *hatásszünet* Ian-t! Ő érte talán én jobban oda vagyok, mint Hope, szóval néha pofán kellett magamat csapdosnom, hogy tartani tudjam magamat az eredeti elképzeléseimhez. Sajnos nem ismerem annyira a valódi Ian-t, mint szeretném, de ő a negyedik ember, akiről eszembe jutott, hogy szeretném róla mintázni az egyik történetem szereplőjét, szóval nagyon érdekesnek találom őt. Igazából az első a négyből, akit „papírra vetettem”. Bár ha egy Ian személyiségű fiút írnék megint egy történetbe, úgy, hogy teljesen vissza tudjam adni vele kapcsolatban, amit akarok, főszereplő lenne.
E: Lapul még valami a tarsolyodban, esetleg egy új történet? Mondjuk lesz ennek a történetnek folytatása?
L: Folytatása biztosan nem lesz. Viszont dolgozom, egy történeten, ami kapcsolódik ehhez.
E: Kicsit bővebben?
L: Bizonytalan vagyok ezzel kapcsolatban, el is akadtam, szóval semmit sem akarok elkiabálni. Majd ha ennek a történetnek a végéig emésztem még, hogy mi lesz a sorsa.
E: Tudod mekkora szemétség így elhúzni az emberek orra előtt elhúzni a mézes madzagot? Tök gonosz vagy!
L: És az nem lesz szemétség, ha beharangozom és semmi sem lesz belőle?
E: Akkor említened sem kellett volna, te dinnye!
L: Jól van na, igazad van! Legyél boldog te ki belső hang: egy Mirás történeten dolgozom.
