32.fejezet: Szilveszter

“A jó barát olyan valaki, akivel együtt semmi különöset nem tesz az ember, aztán rájön, hogy a “semmi különös” nagyon is különös. A jó barát mindent elmesél magáról neked. A jó barát olyan valaki, aki tényleg örül, ha győztél, és megdolgoztál a sikerért. Olyan valaki, aki előtt nem kell védekezned, és nem kell jó benyomást tenned rá. A jó barát ennek a sok csodálatos valakinek a megkapó egyvelege, akivel közös emlékeid lesznek majd, akinek adsz, és akitől kapsz - ő a “most és mindörökké jó barát.”

   Mira, Josh, Haylie meg az én kedvemért is sütöttem muffinokat, de most nem csak csokisat. Készült barack és eperlekváros is. Muszáj voltam ráparancsolni Josh-ra, hogy ne egye meg mind, mert ha rajta múlik, megeszi őket azon melegében, ahogy készen lesznek és későbbre már egy morzsa sem marad. Haylie estére elmegy, bár először nem akart. Mondtam neki, hogy nem kérem, hogy megsavanyodjon itt mellettem, inkább menjen és érezze jól magát. Délután négy körül még Cole is beállított, hogy megkésve is kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánjon. Viszont ennyivel nem úsztam meg, mert neki is Josh nyitott ajtót – én éppen az összelekvározott pólómat cseréltem le, Haylie meg hajat mosott – és beinvitálta a házba.

-          Remélem, tudod, hogy ezt még – jöttem ki a szobámból bosszút fontolgatva, ugyanis ő kente rám a lekvárt. Úgy nézem hobbija engem összekenni minden hülyeséggel. Elakadt a szavam, mikor megláttam Cole-t.

-          Szia, Hope.

-          …visszakapod – fejeztem be. – Szia.

-          Csak beugrottam megkésve boldog karácsonyt meg kellemes újévet kívánni, de…

-          De behívtam dumálni, ha ráér egy kicsit – vette át tőle a szót Josh. – Elvégre múltkor nem tudtunk sokat beszélgetni. – Nahát, ez egyszerűen isteni! Habár attól nem tartottam, hogy még eggyel többen leszünk az este, mert Cole biztosan elmegy valahová a barátnőjével, de attól tartottam, hogy mi lesz addig, amíg itt van. Ajánlom Josh-nak, hogy ne kezdjen magán akciókba, hogy kiderítse mi is a jó szó arra, ami köztem meg Cole között van, mert akkor nem éri meg a másnapot, de talán még az estét sem.

-          Én meg ráérek – mosolygott rám. Volt valami a tekintetében, ami azt sugallta, hogy valami olyanra gondol, amit ha kimondana, kicsit zavarba jönnék. Nem valami piszkos dologra gondolok. Egyszerűen csak nem volt ez a nézés megszokott Cole-tól és ez biztos jelent valamit. Az is lehet, hogy csak bebeszélem magamnak.

-          Hát akkor nem is zavarok – megpróbáltam kihátrálni, de egyszerre mondták ki a nevemet, szinte ugyanolyan hangsúllyal. Ezen akaratlanul is elmosolyodtam.

-          Csak nem gondoltad, hogy nélkülözünk téged? – mosolygott rám Josh, majd kinyújtotta felém a kezét, hogy menjek oda hozzá.

Én Josh mellé kuporodtam le felhúzott lábakkal, Cole meg a velünk szemben lévő kétszemélyes kanapéra.

-          Hogy gurul a laszti? – kérdezte Cole Josh-tól.

-          Gurulgat, a fiúk nagyon jók. Örülök, hogy bekerülhettem hozzájuk.

-          Sokat edzetek?

-          Enyhén – nevetett fel Josh. – Tanítás előtt, tanítás közben, tanítás után. Igen azt hiszem sokat. De veled mi van? Jön az ihlet a fényképekhez?  

-          Jön – Cole tekintete rám villant. Ha elmondja vagy megmutatja neki a képeket, én kinyírom! Viszont akármennyire is próbáltam gyilkos tekintettel nézni rá, a huncut fény a szemében azt mutatja, hogy nem fogja tartani a száját. – Hope-ról is van pár jó képem. – Megölöm! Ez most miért kellett?!

-          Igazán? – Josh meglepetten húzódott kicsit arrébb, hogy lenézzen az arcomra. – Ezt elfelejtetted említeni. – Hogyne, hogy adjam alá a lovat és kitaláljon egy csomó hülyeséget.

-          Miért kellett volna említenem? – felszegtem az államat.

-          Mert mondjuk a témába vágott? – kérdezte kicsit gúnyosan.

-          Túl nagy fantáziád van – mondtam neki halkabban, összeszorított szájjal. Nem igazán akartam, hogy ennek fültanúja legyen Cole.

-          Esetleg probléma? – Szólt bele Cole, aki értetlenül járatta közöttünk a tekintetét. – A képeken ruhában van meg minden. Egy pályázathoz kellettek. – Cole mentegetőzött és beijedt! Most azt hiszi, hogy Josh esetleg kiakadt, mert lemert fényképezni? A gondolatra elmosolyodtam.

-          Nem is feltételeztem, hogy akt fotók lennének – mosolygott Josh.

-          Miért? Egy anorexiás rovatba jók lennének. – Én elvigyorodtam a beszólásomon, de a két fiú tekintete élesen villant rám, mintha rosszat mondtam volna. Talán ez lenne a híres öniróniám?

-          Ne nézzetek már így! – sóhajtottam. – Ti is emberek vagytok, azon belül meg pasik, szóval biztosan látjátok, hogy olyan vagyok, mint egy kiéheztetett, anorexiás félholt. Tudom, hogy nem vagyok egy szex szimbólum. – Hogy minek beszéltem ennyit? Hát valószínűleg ez Josh-nak volt betudható, akinek a jelenlétében jóval oldottabb vagyok, mint általában.

-          Hope! – mondták megint egyszerre rosszallóan.

-          Nem nézel ki úgy, mint egy kiéheztetett, anorexiás félholt – mondta Josh.

-          Szerintem igen.

-          Kicsit túlságosan is sovány vagy, de az utóbbi időben híztál. És szerintem fogsz is, főleg ha ennyi muffint eszel – mosolyodott el pimaszul.

-          Van muffin? – szólt közbe Cole. Na tessék, ez meg muffin függő vagy mi.

-          Hozok – felálltam és gyorsan kimentem, hogy legalább egy kicsit távol legyek a két fiútól. Megpróbáltam sokáig húzni a visszajövetelt, de Josh utánam kiabált, hogy esetleg megettek-e a muffinok. Mielőtt leültem, Cole tüzetesen végigmért.

-          Tényleg híztál, jól áll. Amikor először láttalak a szobában nem csak angyalos voltál, hanem kicsit ijesztő is.

-          Angyalos? – kérdezte Josh ugyanakkor, mikor én az ijesztőre kérdeztem rá.

-          Egy Angyal témájú pályázathoz fényképeztem le Hope-ot – adott választ először Josh-nak, majd felém fordult. – Amikor először láttalak és ott ültél annyira kicsi helyen elfértél azzal a könyvvel, és annyira sovány volt az arcod. És nagyon szomorúnak tűntél. – Igazából nem meglepő, én mondtam már, hogy biztosan ijesztően nézek ki, hiszen magamtól is megijedek, ha látom az arcom vagy akár az egész testem a tükörbe, de még senki sem mondta a szemembe. Na de ha már ma és tegnap is ennyire beszédes napot tartok, akkor hát miért ne folytathatnám?

-          Mert az voltam. Vagyis a szomorú nem hiszem, hogy leírná, hogy mit éreztem. – Josh magához ölelt, utána pedig bevackoltam magam az oldalához, hogy úgy bújjak hozzá. Megnyugtató, jó érzés volt ennyire közel lenni hozzá.

-          Minden rendben lesz most már – suttogta a fülembe. – Én nyírom ki azt, aki bántani mer.

-          Nem fogom magamat hagyni.

-          Remélem, egyszer leszünk annyira jóban, hogy elmondd nekem, miért voltál szomorú. – Mindenféle mosoly nélkül, komolyan és mélyen a szemembe nézett Cole, mint aki ezt komolyan gondolja, és tényleg érdekli, hogy mi történt velem. Hosszasan néztünk egymást, majd inkább bontottam a szemkontaktust, mert kezdtem zavarban lenni. Josh inkább nem kommentálta ezt, úgy tett, mint aki nem is hallotta.

-          Azt hiszem, hagyjuk inkább a lelki világomat – mosolyodtam el félszegen. – Nem túl szórakoztató téma.

-          De néha erről is kell beszélni – Josh nyomott egy puszit a fejemre, minek következtében még jobban hozzábújtam, majd megöleltem. Ha már erőm nincs kimondani, hogy szeretem, talán így a tudatára tudom hozni, hogy mennyit jelent nekem. Nem is tudom mi lenne velem Josh nélkül, az a kicsi fénysugaram sem lett volna az elején.

   Cole mindegyik muffint megkóstolta, majd maradt még vagy egy fél órát, aztán elment, de előtte Josh megkérte rá, hogy hozza majd át a képeket, ha nem baj, mert látni szeretné őket. Isteni! Persze Cole igent mondott, ami szintúgy isteni. Josh megkérdezte tőle, hogy kivel fogja tölteni az estét, mire azt mondta, a barátaival lesz. Ennyi nem volt elég Josh-nak, megkérdezte, hogy van-e barátnője, mire Cole vonakodva, de azt mondta igen, Kirsten-nek hívják. Szerintem ez egy ellenszenves név. De illik ahhoz a szőkéhez. Öm, mióta vagyok én ilyen előítéletes? Valami nagyon rossz hatással van itt rám.

***

Haylie nyolckor ment el, pont mikor Mira megérkezett.

-          Úgy látom, nem tudtál velük dűlőre jutni.

-          Engem egy pasi sem kötelezhet választára. Szabad vagyok, mint a madár – rántotta meg mosolyogva a vállát. Most sem tért el nagyon a megszokott stílusától, csak most a szűk fekete nadrághoz nem bakancsot vett, hanem egy hosszú szárú csizmát, a pólója egy szűk piros, fehér csíkos pántos darab volt, amiben szintúgy annyira törékenynek nézett ki.

-          Nem tudtam mit hozzak belépőnek, de úgy gondolom, te nem iszol, viszont a Macsóban már nem voltam biztos. Szóval hoztam pár ilyen négy százalékos lötyit.

-          Nem kellett volna.

-          Áh, dehogynem – legyintett.

-          Szia, Mira – jelent meg Josh is vigyorogva.

-          Szió!

  Az este kicsit döcögősen indult, kezdve azzal, hogy Mirának állandónak csörgött a telefonja. Hol valami Johnt vagy West koptatott le, egyáltalán nem éppen nőies stílusban. Nem tudtam, hogy melyik a haver, vagy melyik az, akivel nem tudja, mi van közöttük, de a John nevűnek mondogatta, hogy ne merje neki felemlegetni a múltat. Azonkívül, mindkettőnek elmondta, idézem: „Már megmondtam, hogy kurvára nem vagyok otthon, és nem fogom elmondani, hogy hol vagyok. Szakadjatok már le rólam, mióta lettem ennyire kibaszottul fontos? Köszönjétek magatoknak”. A John nevűnek még hozzá tette azt is, hogy igazán ismerhetné már őt annyira, hogy tudja nem vevő ilyen piti kis drámákra. Persze ezt mindig elvonulva beszélte meg az illetékesekkel, de azért egy-két dolgot hallottunk, mikor kicsit hangosabban és idegesebben beszélt. Aztán kinyomta a telefonját. Mira most nem volt vevő Josh ugratásira a pasi ügyeiben, csak egy gyilkos pillantással belé fojtotta a szót, majd felbontott egy italt, amit hozott.

-          Keményen nyomod – mosolygott rá Josh.

-          Nem szándékoztam részeg lenni.

-          Szoktál? – kérdezte Josh őszinte kíváncsisággal. Mira elmosolyodott, majd végig mutatott magán.

-          Most őszintén, úgy nézek én ki, mint aki nem szokott részeg lenni?

-          Talán a látszat csal.

-          Talán. Amúgy nem vagyok részeges – rántotta meg a vállát. Josh elmosolyodott.

-          Hány éves vagy?

-          Ugye nem akarsz az ital káros hatásairól előadást tartani? – nézett Mira elkínzott arccal Josh-ra. – Hidd el, anyám eleget csinálja.

-          Nem, nem terveztem, csak ha szeretnéd.

-          Kösz – húzta meg az italt. – Tizenhat.

-          Mikor leszel tizenhét?

-          Februárban.

-          Na, akkor mindjárt – mosolygott rá vidáman Josh.

-          Ja – motyogta Mira. Én is nem egészen három hónap múlva tizennyolc leszek. Mennyire vártam régen ezt a bűvös számot, hogy befejezzem a gimit és elmehessek valahova messzire továbbtanulni.

  Josh is elvett egy italt, amit Mira hozott és nekem is adtak egyet. Egész jó íze volt, narancsos. Eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet, és Haylie gyűjteményéből a Holidayre esett a választásunk, mert van benne karácsony, szilveszter meg Jude Law (ez Mira szerint nyomós ok), erre Josh rávágta, hogy Cameron Diaz sem elhanyagolható. Itt következett kettejük között egy kis vita a szőke színésznőről, miszerint Mira még olyan filmet nem látott, amiben tetszett volna neki, olyan unszimpatikus és nem is szép – a Charlie Angyalaiban kifejezetten utálta. Akkor inkább már Kate Winslet, ő sokkal természetesebbnek néz ki. Végül is a film alatt csak párszor estek egymásnak különböző beszólásokkal, egészen tűrhető volt, azt leszámítva, hogy én voltam középen és rajtam keresztül mondták egymásnak a magukét.

-          Neked aztán felvágták a nyelvedet – mondta neki Josh a film után.

-          Csak hű vagyok az ördögfióka szerepemhez – mosolyodott el bájosan Mira, mire Josh mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Jól alakítod – bólogatott elismerően.

-          Megteszek minden tőlem telhetőt.

***

Ezek ketten kitalálták, hogy menjünk ki a partra. Nem ellenkeztem, csak mind magunkra kaptuk a pulcsit meg a kabátot és elindultunk lefele. Nem volt túl hideg, bár melegem sem.  A hó nem esett, de itt nem is nagyon lehetett rá számítani. Míg leértünk szerintem túl sok daloló részeggel találkoztunk, és a parton is voltak egy páran. Valakik egy tábortüzet ültek körbe, úgy néztem volt olyan, aki kicsit arrébb kiadott mindent, ami benne volt. Nem voltak túl sokan, olyan tízen lehettek lent. Egy magnóból a zene is bömbölt. A másik irányba kezdtünk el sétálni. Mira elővett egy cigit a kabátja zsebéből.

-          Tizenhat vagy – mondta neki erre Josh.

-          Mindjárt tizenhét – mondta vigyorogva Mira, majd meggyújtotta a cigit.

-          Fiatal vagy még. Ez nem éppen az egészséges dolgok közé tartozik – mutatott Josh a cigire.

-          Köszi, anyu. Tisztában vagyok a hatásaival. – Josh olyan gyorsan nyúlt Mira kezéhez és kapta ki, majd dobta le a cigijét, hogy mindketten csak pislogtunk rá.

-          Baszd meg! – kiabált rá Mira. – Jól érzed magad ember, ezt miért kellett?!

-          Engem zavar – mondta neki a fiú. Hosszú pillanatokig Mira csak mérgesen meredt Josh-ra, Josh pedig halálos nyugalommal nézte a lányt.

-          Örülhetsz, hogy ilyen barátod van – törte meg végül a csendet Mira, majd elindult előre.

  Az este további részére ez a kis incidens nem nyomta rá a bélyegét, ugyanúgy folyt minden, mint ezelőtt. Éjfélkor a partról néztük azt, ami látszott a tűzijátékból majd hazafelé indultunk. Nem mondom, hogy nagyon, de kicsit már álmos voltam. Mira már nem akart velünk visszajönni, csak beugrott a táskájáért.

-          Hát, ha nem találkozunk, amíg még itt vagy, márpedig nem hiszem, hogy fogunk, akkor örülök, hogy találkoztunk, Macsókám – Mira őszintén rámosolygott Josh-ra, mielőtt menni készült.

-          Én is örülök. Nyugodt szívvel hagyom itt veled Hope-ot – vállamnál fogva magához húzott és megölelt Josh, majd közvetlenül Mira elé állt és széttárta a karjait. A lány kérdőn nézett rá.

-          Ugyan már, ördögfióka. Tudom, hogy akarod – kacsintott rá, mire Mira a vállába bokszolt, de végül megölelte.

Miután Mira hazament én megfürödtem majd bedőltem aludni, és bizony most nagyon hiányzott a pulcsi.